A Feng Shui Három nagy energia-csoportot különböztet meg: Chi, sha, vágóenergia. A három erővel kapcsolatos részleteket, gyakorlati tanácsokat most induló cikksorozatunkban egyenként közöljük. Az első rész a Chi-vel foglalkozik.
Az áramló Chi
A filozófia alapja ugyanaz a Chi, (vagy qi, ejtsd:csi) azaz életenergia, amelyet jól ismerünk a tradicionális kínai orvoslásból.
A Chi a kozmikus energia, minden élet forrása. A Chi a természetben, a lakásban ugyanúgy áramlik, mint ahogy az emberi testben a meridiánokon át. Ezt az energiát úgy képzeljük el, mint egy finom, láthatatlan, lebegő golyókból álló áramlást, amely a bejárati ajtóból indulva vonul át lágyan a lakáson. Figyeljük meg benyomásainkat!
Arra a kérdésre, hogy a Chi mennyisége a lakásban elegendő-e, a következő vizsgálatok lehetnek segítségünkre: Jól érezzük-e magunkat, amikor belépünk a lakásba? Friss és energia dús-e odabent a levegő? Szívesen időznének-e még a bejáratnál? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszoltunk, akkor ez annak a jele, hogy a lakásban elegendő Chi van.
Minél állandóbb és harmonikusabb a Chi áramlása a helyiségben, annál nagyobb általában a benne lévő emberek stressz-toleranciája. De a Chi ennél is több. A vitálenergia anyagi jólétet és sikert hoz magával. Itt természetesen túl kell lépnünk racionális gondolkodásunk határain.
Mivel lakásunk az életünk tükre, a Chi áramlási vonalai – vagyis ahol mi is közlekedünk – jó, ha akadálymentes.
Hogy mit jelent ez?
Miközben közlekedünk otthonunkban, ne üssük be testünk valamely részét akár egy szekrénysarokba, vagy a fotel karfájába, esetleg a csillárba. Minden ajtót „rendesen” ki tudjunk nyitni, tehát kényelmesen átférjünk rajta. Van, hogy az ajtó mögé tett szekrény, vasalódeszka miatt alig tudunk közlekedni. Ennek Feng Shui olvasata az, hogy a Chi itt megakad, nincs energiaáramlás, tehát valami baj van velünk.
Említettem, hogy lakásunk a testünk, életünk tükre. Így gond lehet az egészséggel, vagy az ügyes-bajos dolgainkkal.
A folyosó a bélrendszer, az érrendszer szimbóluma. A torlasszal rendelkező folyosó jelezheti számunkra, hogy valakit a családban bél és érrendszeri problémák érhetnek.
A bélrendszer
Különleges témát hozok fel, de kérem, olvassuk végig. Fontos, hogy átlássuk egészségünket, hiszen ez a legféltettebb kincsünk. Ha ez nincs, akkor semmi nincs.
Testünk üregeiben – többnyire emésztőrendszerünk fő szervében, a bélrendszerben (de éppen így az érrendszerünkben is) – tudtunkon kívül és akaratunk ellenére éppen úgy gyűjtögetjük a felesleges dolgokat, mint a fenti történetben szereplő ismerősöm a lakásában a szükségtelen holmikat. Ennek szemléltetésére álljon itt néhány adat csupán azért, mert ezekkel a tényekkel egyébként szinte soha nem szembesülünk.
Az emberi hasüregben több mint hat méternyi, 3-4 cm átmérőjű vékonybél, valamint az abból kiinduló, általában másfél méter hosszú, 5-6 cm átmérőjű vastagbél található. Az egészséges bél a szervezetbarát baktériumokkal teli bélsárral együtt mintegy 2 kg. De ilyen egészséges bélrendszerrel a mai nyugati életvitel és táplálkozási szokások mellett az embereknek csupán elenyésző hányada rendelkezik! A lerakódott szennyeződések, salakanyagok miatt legtöbbünk bélrendszere 18-20 kilót is nyomhat. A természetellenes eljárásokkal készült ételekkel emészthetetlen anyagok tömkelegét juttatjuk emésztőrendszerünkbe. Ez javarészt kiválasztja és kiüríti ugyan a fölösleget, de nem mindennel boldogul. Már gyermekkorunkban megjelennek bélrendszerünk falain a ki nem ürített salakanyagok foltjai, majd ezekre az évek során újabbak és újabbak rakódnak. A végeredmény pedig igen gyakran az, hogy a természetes állapotában 5-6 cm átmérőjű vastagbél 18-20 cm-re is megvastagodhat, ugyanakkor középen az áteresztőképessége még a ceruzavastagságot is alig éri el! A beleink falára ily módon rátapadt „hordalékréteg” pedig káros, mérgező anyagokat bocsát a vérbe, ami a friss tápanyagot szállítaná szerte a szervezetünkbe… ehelyett ezeket a mérgeket kénytelen szállítani a jobb sorsra érdemes sejtjeink felé.
Ám mindezért a problémáért nem csupán a táplálkozási szokásaink felelősek. Civilizált életünk egyik nemkívánatos velejárója a természetes dolgoktól való túlzott elfordulás olykor szemérmességre, illemre, erkölcsökre hivatkozva. Mire gondolok? Az önmagát civilizáltnak valló ember illetlennek, sőt erkölcstelennek tartja a kiválasztás és ürítés folyamatát. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy valahol itt gyökereznek anyagcsere-problémáink! A témát kutató tudósok megfigyelték, hogy a természeti népek gyermekei sokkal kisebb koruktól és sokkal gyakrabban „végzik dolgukat” civilizált kortársaiknál. Őket nem szorítják pelenkába, így sokkal hamarabb megtanulják, mi megy végbe testükben, és ezt az élet természetes részének tekintik.
Haladjunk tovább! Az ajtó a száj szimbóluma, az ott lévő torlasz (például felhalmozott újságpapírt, vagy üveghalmazok) a szájüregi problémák jelzője.
A torlaszokat kiveséztük, de ha már így belelendültünk a test-lakás hasonlítgatásba, nézzük meg a fal jelentését.
A penészes fal a légzőszervek megbetegedéseire utalhatnak, úgymint a bőr és a tüdő.
A repedt vagy koszos ablaküveg, a szemek rohamos romlását mutatják. A tető a koponya szimbóluma. Annak beázása, vagy furcsa eltolt torz alakzata mutathat agyi vagy gondolkodásbeli problémákat.
Láthatjuk tehát, hogy a külső, vagy funkcionális hasonlóságokon, egyezéseken túl mélyebb kapcsolat is van a lakásunk és testünk, életünk között. A testben lévő Chi és a helyiség Chije kölcsönösen hatással vannak egymásra, így nem csak lakásunkat, hanem magunkat is tisztítani kell. A külső tisztálkodás: a szappanozás, és a különféle kence-ficék használata – bár fontos – nem elegendő. Belső szerveinket is időről időre fel kell újítani, meg kell tisztítani. A külső térben lomokat felhalmozó ember sok belső terhet is tartogat. Amíg a külső, a látható szemét az életben való érvényesülés útjában áll, addig a belső fölöslegnek lényegesen több és komolyabb, az egészségünkre ártalmas következményei is lehetnek. Az emberek túlnyomó része nem foglalkozik a belső dolgokkal, sem a test szó szerinti belső működésével, sem az átvitt értelemben értendő belső, lelki dolgokkal. Ennek oka minden bizonnyal az a nagyon is elburjánzott materiális világkép, mely szerint, amit nem látunk, vagy érzékszerveinkkel nem tapasztalhatunk meg, az nem létezik, tehát azzal nem is kell foglalkozni. Ennek köszönhető az, hogy testünk belső működésére többnyire csak akkor figyelünk oda, amikor az már az érzékelés küszöbén átlépve fájdalommal figyelmeztet a bajra.
