Itt a szeptember, véget értek a nyári, felhőtlenül szabad délelőttök, az aktív erdei barangolások, hosszú bicajozások, kószálások a nagymama udvarában, a Balaton hullámain való merengések, lovaglások.
Elkezdődött az iskola. És ezzel sok család életében elkezdődtek a rohanós, stresszes, szoros szabályokra és beosztásokra épülő hétköznapok, melyekben sokszor 10 perc sem marad egymásra, a pihenésre és örömre. És mi elfogadjuk, hogy ez így van jól, ez így természetes, hiszen mi is így szocializálódtunk. Gyermekeink iskolába járnak, ez a feladatuk, az a dolguk, hogy tanuljanak, okosodjanak, felkészüljenek, megfeleljenek, és az év végi jegyük hűen tükrözze a tudásukat, képességeiket. Sok intézmény még ma is azt sugallja, hogy az osztályzatok, bizonyítványok belépők is egyben a boldogsághoz és sikerhez vezető útra az élet nagy színpadán.
Valóban erről lenne szó?
Szerencsére nem ennyire egyszerű ez a képlet. Gyermekeink “egész-séges” fejlődésére, nevelődésére sokkal meghatározóbb a szűk környezet, a család értékrendje. A családban sugárzott minta, példa milyensége, a harmónia, az érzelmi stabilitás és megerősítés az, ami egy biztos (vagy bizonytalan) alapot ad egy gyermeknek.
A gyermek számára a család a leghitelesebb élet- minta. Ha egy szülő sarkallja gyermekét a versenyre, ha gyakran elhangzik ez a kérdés: “Na, és ki lett a legjobb futó? Kié lett a legjobb dolgozat?”, akkor a gyermekben ösztönösen és stabilan rögzítjük, hogy egyik fő törekvésünk és motivációnk, sőt elvárásunk is, hogy a legjobb, legügyesebb, leggyorsabb legyen. És lehetőleg mindenből. Ez önmagában nem is probléma, ha mellette hangsúlyt fektetünk arra is, hogy érzékeny, kedves, önismerettel rendelkező és önzetlen felnőtté váljon. Mert a boldogsághoz nem elég a ” leg- legnek” lenni. Ebből az egyszerű példából is jól látszik, hogy a család értékrendje szinte mindent felülír. De…:-)
Minden gyermek (kivéve, ha otthon tanul, mert már erre is törvényes lehetősége van), átlagosan napi 7-8 órát tölt el az iskolai nevelésben, és ez arányait tekintve elég sok. Sőt, nagyon sok ahhoz, hogy ezt a 7-8 órát nyomás alatt, elvárásokkal teli versenyhelyzetekben-, vagy ami még rosszabb- megfélemlítve és megszégyenítve töltse el. Mindegy, hogy ezek a retorziók a társaktól, a tanártól, vagy magától a rendszertől származnak- e.
Ezért szülőként ne érezzük magunkat zavarban, ha alaposan utána szeretnénk járni annak, hogy gyermekünk milyen körülmények között tölti el ezt a 7-8 órát. Nemcsak jogunk, kötelességünk és egyben felelősségünk is, hogy megtaláljuk gyermekünk számára azt a legmegfelelőbb intézményt és azokat a lehetőségeket (akár terápiákat, fejlesztő módszereket), amelyek kivirágoztatják gyermekeink lényét. Ezen a ponton a kedves olvasó már sejti, hogy ez az írás nem lesz jó reklám azoknak az intézményeknek, melyek csak az IQ- t (értelmi intelligencia hányados) pallérozzák 🙂 )
Miért? Mert az IQ, az értelmi intelligencia hányadosának nagysága csak egy rész információ magáról a gyermekről, vagy akár egy felnőttről. Ha elég lenne a boldogsághoz és sikerhez, akkor nem lenne oly sok több- diplomás depressziós, beteg, különböző függőségektől szenvedő ember az országban.
Nekem az a tapasztalatom, hogy egyre több olyan tanár van, aki egyben pedagógus is. És aki pedagógus, az tudja, hogy csak akkor éri el célját a nevelés területén, ha a tanítványai felé nyitottan, elfogadással és tisztelettel fordul. A hagyományos oktatási rendszer szűkös kereteket kínál ezen a téren, de már az is sokat számít és segít, hogy milyen egy pedagógus kommunikációja. Ha a kommunikáció helyes, akkor át van szőve magas szintű érzelmi intelligenciával. Mert a nagy cél az lenne, hogy együtt, egyszerre fejlődjön az IQ, az EQ (érzelmi intelligencia hányados) és SQ (spirituális intelligencia).
És ez nem utópia. Egyre több lehetőség nyílik országszerte, hogy az oktatás- nevelés valóban az életre készítse fel a gyerekeket, arra, hogyan maradjanak nyitottak, kíváncsiak, motiváltak a tanulásra, önmagukra, egymásra, és az életre. Csak így lehet belőlük teljes, “egész-séges” ember.
Ezen az úton nekünk szülőknek és nekünk, pedagógusoknak nagy lehetőségeink vannak. A csodálatos módszerek egyike a gyermekjóga, mely sokszínű tárházával egységben fejleszti és virágoztatja a gyermeki lényt. Akár becsempészve az iskolai életbe, akár délutáni elfoglaltságként kiegészítheti a nevelés folyamatát.
A gyermekjóga eszközeit, pedagógiai szándékait, és fejlesztő lehetőségeit következő írásomban részletezem.