Ha alternatív terápiákról van szó, sokat hallhatunk a Hagyományos Kínai Orvoslásról. De vajon azt is ilyen sokat tudják, hogy mennyire különbözik a „mi világunkban” ismert gyógyító eljárásoktól? Mindkét medicina célja a gyógyítás, de talán ez az egyetlen közös pontjuk, mondhatnánk Ég és Föld a kettő, ha stílszerű hasonlattal szeretnénk élni.
A mai modern, nyugati típusú, úgynevezett evidenciákon alapuló orvoslás és a hagyományos kínai medicina az alapvetően különböző gondolkodásmódjuk miatt nehezen összemérhető. A beteg gyógyulásához vezető út teljesen eltérő a két szemlélet szerint. A nyugati orvoslásban cél a szubjektivitás minimálisra csökkentése, ez vonatkozik mind a vizsgált, mind a vizsgáló személyére egyaránt. A vizsgáló és gyógyító esetében ezt szolgálják a különböző computer vezérelt vizsgálatok, műszerek, beavatkozások, a vizsgált szemszögéből, pedig a több 10.000-res betegszámú multicentricus vizsgálatok eredményei által levont következtetések, és az így megalkotott kezelési sémák, protokollok az egyes tüneteket, betegségeket illetően.
Ha hasonlattal szeretnék élni, a keleti gyógyászat jobban hasonlít minden egyes beteg esetében egy egyedi, megismételhetetlen művészeti tevékenységhez, alkotáshoz, míg az akadémiai orvoslás inkább csúcstechnológián alapuló gyári sorozatgyártáshoz hasonlatos, ahol egyre több munkafolyamatot robotok végeznek, a humán erőforrás és a gyógyításra, gyógyulásra fordított idő lecsökkentése a cél.
A kínai gyógyászatban rendkívül fontos mind a páciens,- és bármennyire furcsa – mind az orvos személye, szubjektuma.
Az előbbi hasonlattal nem a jobb vagy rosszabb, hatékony vagy kevésbé hatékony minősítések céljából éltem, inkább a lényeg máshová összpontosulását akartam ezzel érzékeltetni, hiszen mindkét iránynak megvan a maga létjogosultsága mai modern világunkban. Ugyanakkor mindkét rendszernek megvannak a gyenge pontjai is, így egymást sikeresen tudják kiegészíteni.
A HKO önálló terápiás és diagnosztikus rendszer, több mint 5000 éves története van. Ide tartozik többek között az akupunktúra, akupresszúra, a moxa terápia, köpölyözés, speciális masszázsforma a Tui Na masszázs, illetve szintén ebbe a rendszerbe illeszkedő légző-és testgyakorlatok (Qi Kung), sajátos, a nyugatitól jelentősen eltérő a gyógynövény terápiája, illetve a dietetikája is.
A kínai medicina első írásos lejegyzései az i.e. III. évezredben uralkodó Sárga császár (Huang Ti) nevéhez fűződnek. A Sárga Császár Belgyógyászati Könyve (Huang Ti Nei Ching) i.e. 3-5. században íródhatott, két kötetetes mű első része a Su Wen párbeszédes, kérdezz-felelek formában íródott, szó esik benne a Yin és Yang természetéről, egymástól elválaszthatatlan kapcsolatáról, az öt alapelemről, egymásba alakulásuk fázisairól, ill. az energiaáramlás törvényszerűségeiről. A második kötet a Ling Shu a meridiánok leírásáról, az egyes akupunktúrás pontok helyéről, természetéről, szúrástechnikákról, masszázstechnikákról ír.
A kínai medicina elsősorban funkcionalitás szempontjából közelít az emberi szervezethez, nem a statikus anatómiai képletekre helyezi a hangsúlyt, hanem a szervrendszerek egymásra hatásából következtet a kórfolyamat lezajlására. Úgy véli, az egészség az emberi szervezet belső harmonikus működéséből és a környezettel való harmonikus kapcsolat fenntartásából származik. A betegség pedig ezen kölcsönhatások diszharmóniájából adódik.
A kínai gyógyászatban a diagnosztika a részletes, sajátos logika mentén történő kikérdezésből, külső megjelenés megfigyeléséből, ezen belül is a nyelv mintázatának a vizsgálatából, tapintásból (bőr, izom, kötőszövetek) pulzus vizsgálatból áll elsősorban.
-align: center;”>