Manapság az olyan iskola és tanár a „menő”, ahol és aki a „szórakoztatva tanulás” -t tűzi a zászlajára.
A z iskolában kellemesen eltöltött idő bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek szívesen járjanak iskolába – és ez nagyon fontos dolog. De csak ettől tényleg maradandó lesz az a tudás, amit közvetíteni akarnak? Valóban az a tanár a „jó fej”, amelyiknél showműsor szerűen telik egy óra? És ha már a show is kevés lesz, hogy lekössük a gyerekek figyelmét, milyen eszközhöz tud folyamodni majd a pedagógus?
Ezek és még sok más dilemma felmerül, mikor azt firtatjuk, mi vezet a „fenntartható tudás”hoz?
Tapasztalataim alapján a jó hangulatú osztálylégkör elengedhetetlen ahhoz, hogy a diákok szívesen kezükbe vegyék a tankönyvet, és kedvet kapjanak a tanuláshoz. De ez önmagában még nem elég…
Szerintem az iskolának és az oktatásnak elsősorban nem az a feladata, hogy szórakoztasson, hanem hogy használható tudást közvetítsen és szembesítse a diákokat azzal, hogy mit tudnak és mit nem, mert csak ennek ismeretében alakulhat ki reális önkép saját magukról. Ahhoz, hogy a tanárok fenntartható kompetenciákat nyújthassanak a gyerekeknek, több kell, mint csupán szép élmények.
Mégis hogyan lehet úgy tanítani és tanulni, hogy hosszú távon megmaradjon a tudás a fejekben?
Ehhez lássuk kicsit részletesebben a kutatók tudományos magyarázatát a memóriáról, mely szerint két nagy csoportba osztható az emlékezet:
1.) Explicit emlékezet: a tudatos tudás és emlékezet tárhelye. Ennek egy szeletét alkotja az epizódikus emlékezet, ahol főleg érzelmi momentumok tárolódnak. Egy másik része a szemantikus emlékezet, ahol tényeket és nem érzelmeket tárolunk. Ez utóbbi felelős főként a megszerzett tudásért.
2.) Implicit emlékezet: olyan képességek tárhelye, mint például a focizásé, a síelésé, a zongorázásé. Ezeket a képességeket bizonyos folyamatokon keresztül addig gyakoroljuk, amíg el nem sajátítjuk azokat. Ide tartozik az idegen nyelv tanulás folyamata is.
A gyakorlás bizony eltarthat egy ideig, és sokszor fáradságos, kemény munkát jelent, és a képesség elsajátításával járó öröm csak később követi.
A dolgok implicitté válása mindenesetre eredményesebb, ha tudattalanul következik be, nagy akarati megerőltetés nélkül. A korábban explicit tartalmak idővel implicitté válhatnak, ha állandóan ismételjük őket.
Még az érzelmekkel párosuló emlékeket is csak akkor tudjuk hosszú távon megőrizni emlékezetünkben, ha állandóan fel-felidézzük őket.
De hogyan gyakoroljunk, hogyan trenírozzuk az agyunkat a nyelvtanulás során?
Agyunk nem képes értelmetlen dolgokat megjegyezni! Tehát hiába magolunk olyan szavakat, aminek nem tudjuk a jelentését, nem fogjuk soha megjegyezni, csak vesztegetjük az időnket. Az új dolgokat korábbi ismertekhez kell kötni: pl. egy új főnevet egy korábbról már ismert igéhez kapcsoljunk. Tudniillik, ha egy új információt hallunk, azonnal az értelmét keressük és egy már korábban ismerttel ütköztetjük. Ha viszont nem értünk valamit, azt el is felejtjük. Ebben az esetben az ismétlés nem segít. Nagyon jó módszer például sok új szó megjegyzésére az un. mind map, azaz gondolati térkép, ami fő fogalmakhoz köt alfogalmakat, és így szűkíti egyre jobban a fogalomkört.
Másik tipp: Vegyünk egy kis dobozt, amit több rekeszre osztunk! Az első rekeszbe tegyük azokat a szavakat, amiket nagyon jól tudunk már. A másodikba azokat, amiket még bizonytalanul tudunk, egyszer-egyszer ismételnünk kell. A harmadikba pedig azokat, amik teljesen újak. Időnként egyik rekeszből átkerül egy-egy szó a másikba. Minden új szót írjunk egy kis kártyára. Legjobb, ha nem a magyar jelentését írjuk a hátoldalára, hanem vagy egy rajzzal szimbolizáljuk, vagy egy szinonimával, vagy rövid mondattal értelmezzük.
Ha lehet, rögtön rövid, jól megjegyezhető mondatokba ültessük az új szót és a mondatot tanuljuk meg. A memoritereknek is nagy szerepe van a nyelvtanulásban. Olyan szövegek, amiknek tartalma valamiért érdekes számunkra, azt szívesen elolvassuk, és könnyebben is megjegyezzük. Például, aki szereti a rockzenét, érdemes kedvenc zenekarának dalszövegét kikeresni az interneten és megtanulni belőle néhány sort. Ezekre a sorokra még évek múlva is emlékezni fogunk.
Bevált módszer, hogy a lakásunk gyakran használt helyiségeiben, falra, ajtóra, ablakra, hűtőre, tükörre, stb. ragasztunk kis cetliken szavakat, amiket nehezen jegyzünk meg, vagy éppen azt a tárgyat jelöli, amire ragasztjuk.
Visszatérve az osztályteremhez: Nagyon fontos az is, hogy a tanár tudja, milyen előzetes tudással rendelkeznek diákjai. Aztán hosszú távon ezt a tudást el-elő kell hozni a memóriából és kontextusba hozni az új tartalmakkal értelmes feladatokon keresztül. A feladatok pedig akkor a legjobbak, ha se nem túl nehezek, se nem túl könnyűek. És ezek nem mindig „szórakoztató” feladatok… A jó feladatok ébren tartják az érdeklődést, elmélyítik a tudást és egyértelművé teszik az általuk elért fejlődést.
Ha a diák egy jól összeállított feladatot jól megoldott, az nem feltétlen jár együtt a „szórakozás” érzetével, hanem sokkal inkább a „kompetencia” érzésével, azaz hogy végül valami olyanra vagyok képes, amire korábban nem, vagy csak nehezen voltam.
A sikeres nyelvtanuláshoz mindezen túl szükség van a félelem nélküli közegre. Hiszen minden olyan iskolai helyzet, melyben valaha a félelem is szerepet játszott, megmarad az epizódikus memóriában és mikor a tartalmi részét szeretné előhívni a tanuló, akkor vele együtt a félelem is előhívódik.
Hány és hány diákkal találkoztam már, akik arról számoltak be, hogy: „Nagy a passzív szókincsem, de nem merek megszólalni, pedig annyit tanultam már, annyi éve gyötröm a nyelvtant!”
A jó osztálytermi légkör, a bátorító, nem a hibákra fókuszáló oktatás előfeltétele az idegen nyelven történő beszéd folyékony elsajátításának és valódi élethelyzetekben történő, gátlások nélküli használatának.
A szülő pedig akkor segít a legtöbbet gyermekének, ha nem megoldja helyette a házi feladatot, hanem bátorítja őt, motiválja, és önálló tanulásra buzdítja!
Sikerekben gazdag nyelvtanulást kíván:
Mészáros Ildikó
pedagógus, coach