Bizton állíthatom, minden anya életében vannak olyan pillanatok, amikor elfogy a türelem, nincs energia a gyerek nyűgösködését megfelelően kezelni, amikor legszívesebben sikítana az anyuka és bebújna egy paplan alá. Igen, biztos vagyok benne, mert nem csak én magam tapasztaltam meg ezt jópárszor már az életem során, de sok-sok anyuka mesélte nekem ugyanezt. Még akkor is, ha erről nem „illik” beszélni, ha sokkal inkább arra hajlunk, hogy a szép-türelmes-megértő anyuka oldalunkat mutassuk a külvilágnak. Hát igen, a megfelelési vágy elég erősen lüktet mindannyiunkban…
Én viszont most arról szeretnék beszélni, amikor ez a „kiszaladok a világból” érzés keríti hatalmába az embert.
Persze, sokszor nagyon összetettek az energiátlanság mögött az okok, de első körben érdemes ezt a pár módszert kipróbálni, hátha már ez is segít (vagy legalábbis) enyhíti a problémát.
1. Igyál meg pár pohár vizet!
Igazából arra kéne figyelni, hogy a nap folyamán elegendő mennyiségű vizet igyál (hogy stílusos legyek, manapság a csapból is ez a felszólítás folyik, mégis hajlamosak vagyunk nem betartani). Néha annyira sűrűn betáblázott a napom, annyi mindenre figyelek egyszerre, hogy egyszerűen elfelejtek eleget inni. Ennek aztán az első figyelmeztető jele, hogy feszült leszek, ingerlékeny, majd szép lassan elkezd fájni a fejem. Gondolhatjátok, hogy hat ez a gyerekeimmel való kommunikációmra… Egyébként is, ha fáj a fejem, az első „gyógymód”, amit bevetek, hogy egy fél órán belül megiszom 3-4 nagy pohár vizet. A legtöbbször elmúlik a diszkomfort érzésem!
2. Menj ki pár percre a szabad levegőre és lélegezz mélyeket!
Sokáig nem értettem, miért használ ez a módszer, egyszerűen csak megtapasztaltam, hogy szó szerint elpárolog a nyűgösségem a szabad ég alatt. Sőt! Ha a gyerekek nyűgösek, őket is felöltöztetem és irány a kert vagy egy rövid séta, és csodák csodája, ugyanez a hatás. Ha hozzáértő komoly spirituális tanító lennék, biztos meg tudnám magyarázni, hogy a környezet energiái ilyenkor hogyan kavarognak, milyen kölcsönhatásba kerülök velük, de lévén nem vagyok az, „csak” egy nyitott ember, egyszerűen csak élvezem a szabad ég jótékony hatását.
3. Oxigént az agyba!
Amikor idegesek vagyunk sokszor az a baj, hogy nincs elég oxigén az agyunkban. Biztos ezért is segít az, ha kimegyünk a szabadba, de ha erre nincs módunk, az is segíthet, ha pár mély, váltott orrlyukas levegőt veszünk. Azaz, az egyik kezünk hüvelykujjával befogjuk az egyik orrlyukunkat, a másikon pedig levegőt veszünk, mélyen leszívva a hasunkba, majd a mutatóujjunkkal befogjuk a másik orrlyukat és az első orrlyukon engedjük ki a levegőt. A következő levegeővételt még ugyanebben a pózban tesszük, majd a levegőkiengedéshez újra a hüvelykujjunkkal zárjuk el az első orrnyílást. És így tovább: egy ki- és egy belégzés egy orrlyukon, majd váltás. Érdemes ilyenkor becsukni a szemünket és vizualizálni, elképzelni, ahogy a levegő energiája átmossa a tüdőnket, agyunkat, testünket-lelkünket.
4. Vonulj el pár percre, töltsd újra az elemeidet!
Tudom, ez sok esetben nehezen megoldható, hiszen a gyerekeket felügyelet nélkül nem lehet hagyni. Mégis, azt javaslom, ha tényleg úgy érzed, elfogyott az energiád, rakd be a gyereket a kiságyba vagy a járókába, ha nagyobbacska adj a kezébe egy érdekes játékot, kirakót, vagy akár kapcsolj be egy hangosmesét neki cd-ről vagy rajzfilmet dvd-ről, és vonulj el pár percre. Ne aggódj ilyenkor a háztartási teendők miatt, egyszerűen vonulj el egy szobába, akár a fürdőszobába és csináld azt, amitől te feltöltődsz. Lelkiismeretfurdalás nélkül(!) olvass pár oldalt a kedvenc könyvedből, tegyél föl egy arcpakolást, vegyél egy forró zuhanyt, csinálj meg pár jóga-sorozatot, mediátálj egyet, nézz meg egy részt a kedvenc sorozatodból – bármit, ami a te elemeidet feltölti. Hidd el, a gyereked nem arra fog emlékezni a gyerekkorából, hogy mosatlan edények közt vacsorázott, hanem arra, hogy az anyukája mosolygott rá és kedvesen türelmes volt vele. Megéri az a pár perc „elemtöltés”!
5. Egy év múlva ilyenkor számítani fog ez?
Velem sokszor előfordult már, hogy annyira belementem a gyerekem játszmáiba, hogy csak utólag jöttem rá, mennyire értelmetlen volt egymás energiáit leszívni. Mondok egy példát: a fiam egy bizonyos cipőt akart felvenni, én pedig egy másikhoz ragaszkodtam, mert az illett a színházba. Addig vitatkoztunk ezen, míg mindketten feszültek lettünk. Megérte? A gyerekem tejfölt akart tenni a müzlijébe, amit én nem akrtam megengedni, mert „azt nem úgy szokták enni” . Persze huzavona lett belőle, mindketten morcosak lettünk. Megérte? Régen sokszor fennakdtam ilyen apróságokon, aztán rájöttem, nem éri meg ilyen dolgokért egymás energiáit szívni. Most már tudatosan figyelek rá, hogy ha úgy érzem kezdek belecsúszni ilyen játszmákba, felteszem magamnaka kérdést: „Egy év múlva ilyenkor számítani fog ez?” Ha a válasz igen, mert esetleg fizikai baja esne (ha engedném felmásznia háztetőre) vagy a viselkedése negatív irányba változna (ha nem ragaszkodnék, hogy tanuljon meg udvarias lenni), akkor energiát gyűjtök és elbeszélgetek vele. De ha egy év múlva már csak nem is emlékszem majd a vita okára (hogy milyen színű pulcsit vesz föl vagy édesen vagy sósan eszi-e a túrós tésztát) egyszerűen elengedem a vitát. Nem mondom, hogy könnyű ezt a módszert gyakorolni, de mindenképpen megéri gyakorolni. Rengeteg energiát spórolhat meg magának az ember!
Szóval kedves anyuka, ne keseredj el! Tudd, hogy sokan, nagyon sokan ugyanúgy szenvednek a „nekem ehhez nincs energiám” állapottól, mint néha te is, de tudd, hogy vannak rá módszerek, hogy felülkerekedj rajtuk. Sőt! Még az is lehet, hogy a fent említetteken kívül te magad is rájössz néhány egyéb módszerre, ami segíthet neked.