Olyannyira külsőségekkel teli világban élünk, mint amilyen talán még nem volt, és ez minden életszakaszunkra rányomja a bélyegét. Ez a megfelelési kényszer már gyerekkorban, az óvodában elkezdődik, tinédzser korban szinte állandósul és csak a sokadik ránc megjelenésével enyhül. Az viszont már csak rajtunk múlik, hogy engedjük-e, illetve mennyire engedjük alágyűrni magunkat ezeknek a hatásoknak, amiket egy agyonretusált világ generál.
Ennyi szuper anya, szuper férfi, szuper nő és szuper gyerek a szuper életükkel, a szuper munkájukkal, a szuper házukkal, a szuper nyaralásokkal még soha nem élt egy időben ezen a bolygón, mint amit a mai korban látunk lépten-nyomon magunk körül, illetve vetítenek elénk.
Az elérhetetlen szépségideálok, álomalakok, luxus életek, kinek mit tud a gyereke, a súrlódásmentes házasságok ránk erőszakolt képei mind azt sugallják, ha nem ilyen vagy, akkor nem vagy elég jó!
A fiatal lányok zöme anorexiás vagy valamilyen étkezési zavarral küzd, mert elhiszik, ha nem szépek és ultra vékonyak, akkor kevésbé lesznek szerethetők, sikeresek. Magukat rántják bele egy folyamatos elégedetlenségi állapotba, az állandó összehasonlítgatásokba. Vajon kérdése-e, mitől legyen hát önbizalmuk, vagy miért esnek ebben a korban depresszióba, önmaguk pusztításába lelki és testi szinten, ahol a boldogságnak csírája sincs, mert nem képesek kiálló csípőcsontokat produkálni, ahogy azt a magazinok elvárják tőlük?
Felnőtt létünkben is megvannak ezek a kényszerek, csak a fajtájuk változik. Szerencsés esetben eddigre azért már képesek vagyunk egy másfajta mérce szerint élni, viszont elkezdődik a harc a lányainkért és (igen!) a fiainkért, hogy bebizonyítsuk nekik ez a társadalmi, külsőségekre alapuló KORKÉP nem más, mint egy igen ártalmas KÓR-KÉP.
Idősebb korban már jobban számít az egészség és az egészséges külső. Persze kivételek mindenhol vannak, és viccesnek is tituláljuk a ráncos kezekhez tartozó, fényesre vasalt, mimika nélküli arcot, mert azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy nem természetes és valóban nem is szép.
A legfontosabbnak azt tartom, hogy eljussunk oda, ez egy természetes folyamat, márpedig a természetet „megerőszakolni” nem lehet és nem is kell. Minden évszak elmúlik és mégis mindnek megvan a maga szépsége, a szomorúan viselt szarkalábak pedig akár akarjuk, akár nem ránézésre tíz évet adnak hozzá a korunkhoz.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, ne tegyünk meg mindent, hogy normális keretek között a legjobbat hozzuk ki magunkból. Figyeljünk rá, hogy KORUNKNAK MEGFELELŐEN, ápoltan, kellemesen jelenjünk meg a hétköznapokban is, de ezt magunkért kell megtenni, nem pedig azért, mert mások ezt várják el, mert ez sugárzik az óriásplakátokról, a magazinokból. Önmagunkért, saját önnön megítélésünkért, önbizalmunkért, önértékelésünkért.
Attól, hogy télen elutazunk valami meleg helyre, még tél van! El kell dönteni, hogy életünkben folyamatosan rettegünk és menekülünk valami elől, vagy felvesszük a kesztyűt, a sapkát, szembenézünk a hóeséssel és élvezzük minden pillanatát. Vajon megéri-e az egész életünket végigszenvedni valami miatt, amit élvezni is lehetne?
Méltósággal megöregedni erény és bölcsesség!
Nem mellesleg pedig – szerintem – az egyik legszebb látvány!
Gottschall Kata
reflexológus