A Szürke 50 árnyalata c. könyv által, korábban már elindított lavinát meglovagolva már beszéltünk a bondage, a szado-mazochizmus és az ehhez szorosan tartozó, bár kevésbé ismert „etetők” témaköréről. Úgy vélem a parafíliák továbbtárgyalása számos új kérdést vagy nagyobb irányú elfogadást indíthat meg az olyan emberek irányába, akik e tevékenységeknek hódolnak.
A szexuális viselkedés közmegítélése mindig az adott társadalomban érvényesülő erkölcsi normákhoz igazodik, s nem mentes a végletességtől. Az egyik véglet a „normális szex” határait mereven leszűkíti a gyermeknemzési célú (vagy azt nem kizáró) közösülésre. Szintén végletes – konzervatív – elképzelés, hogy a „legnormálisabb, ha a közösülő partnerek egyszerre elégülnek ki”, csak a vaginális behatolás az „igazi szex” és a nő számára csak a hüvelyi orgazmus lehet az „igazi” csúcs (ez volt például Freud elméletének is az alapja). Egy másfajta véglet szerint azonban a szexben minden megengedett, ami az egyénnek örömet szerez. Ha hozzáfűzik, hogy „kivéve az erőszak és kényszer alkalmazását”, akkor már nem korlátlan ez az engedékenység, de a „nemi erkölcs” már hivatkozási alappá válik. Az erkölcsi elvek az idő múlásával változóak, ez a változás pedig a szexuális viselkedés terén könnyen nyomon követhető. Hiszen például a maszturbáció, a házasság előtti szex vagy a homoszexualitás alig száz éve még erkölcstelenségnek számított a közvélekedésben, ma viszont már jóformán senki sem tartja annak.
Egy adott társadalom beállítódása erkölcsi normák terén nagyban függ a kultúrától, vallási nézetektől vagy egyszerűen a történelmi háttér társadalomra gyakorolt hatásaitól.
Az, hogy mik a viselkedés „károsságának” kritériumai, igen relatív kérdéskört jelent. Hiszen ugyanaz a szexuális viselkedés nem tűnik mindenki számára károsnak; míg egyesek ártalmatlannak, mások akár hasznosnak is tarthatják. De ugyanez mondható az „egészséges” vagy „beteges” kritériumáról is, bár itt nagyobb az objektív megítélés lehetősége. Hiszen, ha valamilyen szexuális viselkedés következtében bizonyítottan fertőzés és betegség jön létre, akkor az a viselkedés nyilván káros, mert életveszélyes.
A perverziók, szexuális/orientációs devianciák elnevezések nagyon negatív elnevezései mögött az bújt meg, hogy korábban ezek teljes mértékben elfogadhatatlan viselkedésnek számítottak Money, Comfort, sőt Freud műveiben is. Okként leginkább regressziót vagy az agresszív impulzusok kiélését jelölték meg. Stoller munkássága már sokkal átfogóbban próbálja átvilágítani e kérdéskört és árnyaltabban is foglalkozik mind az okokkal, mind a következményekkel. Általánosságban a korábbi traumák okozta feszültség levezetését, jóvátételét vagy bosszúállást lát mögötte. Mások szerint az anonimitás és a szexuális feszültség elterelése a valós másik személyről egy tárgy irányába a kiinduló pont a parafíliákhoz. Haeberle szerint a szexuális viselkedés akkor egészséges (és „normális”), ha örömélményt nyújt és nem ártalmas; a közös szexuális viselkedést pedig megértésen alapuló egyetértés vezérli. Erről pedig csak egyenrangú felek között lehet szó, akik szabadon és a felelősséget vállalva döntenek. A szexualitás veszélyforrássá válik, ha kényszeres jellegű, destruktiv, megterhelő és függőségben tart, alig befolyásolható.
Minden parafíliára jellemző: a speciális fantáziák fellépése és az ehhez társuló szexuális izgalom; a cselekmény végrehajtása; a kielégülés (néha maszturbációval) és az oldódás; majd többnyire menekülés a tetthelyről vagy a cselekmény nyomainak az eltüntetése. A parafíliák több mint 50 %-a 18 éves kor alatt kezdődik és gyakori, hogy egyszerre több parafíliás viselkedés jellemzi a beteget illetve, hogy egy viselkedést később másik követ.
A „fétis” a természeti népeknél egy olyan tárgy volt, amelynek varázserőt tulajdonítottak. Egy fetisiszta elmélet szerint annak köszönheti a címét, hogy egy korai domináns szexuális élménye összekapcsolódik egy tárggyal. Mások szerint egy szorongásra adott válaszreakció. A szexuális fetisizmust mint pszichológiai koncepciót pedig Alfred Binet vezette be 1887-ben; a kifejezést Sigmund Freud 1927-as, a szexuális fetisizmusról szóló esszéje vitte át a köznyelvbe. Az 1960-as évek szexuális forradalma ennek a megközelítésnek a felülvizsgálatára késztette a tudósokat, következésképpen a szexuális fetisizmus kategorizálása is szigorúbb lett. A közfelfogásban még ezek a közel 100 éves fogalmak élnek.
F65.0 Fétisizmus (DSM-IV)
Élettelen tárgy használata szexuális vágy felkeltésére és szexuális örömszerzésre. A fétisek valamilyen formában a testhez tartoznak, mint ruhák vagy lábbelik. Gyakori még valamilyen szövet (gumi, bőr, műanyag) használata. Az egyének különböző jelentőséget tulajdonítanak fétiseinek. Időnként csak a hagyományos módon elért szexuális izgalmat fokozzák (p1. a partner egy meghatározott ruhát visel).
Feltételei:
- Élettelen tárgyak használatával (pl. női fehérnemű) kiváltott intenzív szexuális fantáziák, szexuális késztetések vagy magatartás, legalább hat hónapon keresztül ismétlődően.
- A fantáziák, szexuális késztetések vagy magatartás klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, munkahelyi vagy más fontos funkciók romlását okozzák.
- A tárgyak/fétisek nem kizárólag átöltözésre használt női ruhadarabok (mint a transzvesztita fétisizmus esetében), vagy nem genitális izgatásra tervezett eszközök (pl. vibrátor).
Gyakori tárgyak például a női cipők, fehérneműk, harisnyák, sőt a testrészek is, mint pl láb (az egyik leggyakoribb), mell fenék. A szexuális fetisizmusról általánosan fejekben élő kép inkább a férfiaknál fordul elő. A nők – rájuk jobban jellemző módon – az esztétikai/érzelmi aspektusait élik át. A fétisek egymással keveredhetnek, mivel a szexuális nyitottságtól függnek, de sokszor megfigyelhető pár téma iránti kiemelkedő érdeklődés. Olykor még el is lophatják az adott tárgyat az imádott személytől. A baj valójában ott kezdődik, ha a partner másodlagossá válik, és a fétisé lesz a főszerep.
A transzvesztitizmus egy más kérdéskör, de egy bizonyos pontján kapcsolódik jelen témánkhoz. Mivel a transzvesztiták többnyire férfiak, és azt élvezik, ha női ruhákba öltöznek, amivel együtt a nőies viselkedést is magukra öltik. Mivel férfi identitásuk megmarad, tehát úgymond egy szerepjátékról van szó, amely a szerepcsere által újszerű helyzetet teremt és érzelmi kielégülést, sőt, akár szexuális élvezetet is jelent. Minthogy a másik nem ruhája ilyenkor erotikus fétis, fetisiszta transzvesztizmusról beszélhetünk. Ha az ilyen férfi nős, akkor orientációjának kiderülése válságba sodorhatja a házasságot (kivéve, ha a feleség ezt elfogadja és „betársul a játékba”).
A fetisisztákat is gyakran érintik a parafíliákkal élők nehézségei, mivel sokszor önmagukat is betegnek tartják. Ilyen például a bűntudat, szégyenérzet, önvádlás, társadalmi kapcsolatok csökkenése és az ezzel összefüggő magány- és szenvedésérzet. Ezek miatt szorongás, depresszió, álmatlanság és étvágytalanság is előfordulhat. Legfőképp a párkapcsolatok megromlása és a többi embertől való eltávolodás a legjelentősebb indok általában, ha a fetisiszta pszichológushoz fordul. Érdemes tehát szakemberhez fordulni segítségért, mert ilyenkor szabadon és korlátok nélkül beszélhetnek vágyaikról és akár még a változás útján is elindíthatják a parafíliával élőt, hogy a tárgyak világából visszataláljanak a valós személyek preferálásához.
Tóth-Ádám Kinga
a Balanced Lifestyle
szexuálpszichológus szakértője