,,Az egyik ember étke a másik ember mérge”
(Lucretius, római költő, kb. i.e. 98-i.e.53 élt)
Tudjuk, hogy nem létezik olyan táplálkozás, amelyik bárkinek megfelel, hiszen mindenkinél másképp működik ugyanaz az étrend, vagyis, ami az egyikünknél hatásos, a másiknál nem válik be. Lehet, hogy valaki, teszem fel, az Atkins diéta segítségével -ami a szénhidrátokat vonja meg -, lefogy. Ám tudni kell, hogy ez nála is csak átmenetileg hatásos. Ha ugyanis egy extrém diéta kiegyensúlyozatlan – márpedig a szénhidrát megvonás miatt az –, akkor előbb-utóbb valamilyen problémát okoz, nem is beszélve savasító hatásáról. Ha viszont a saját anyagcsere-típusunknak megfelelően étkezünk, az energiánk magától értetődő módon helyreáll, anélkül, hogy erőlködnénk, mert egyértelműen természetes a szervezetünk számára ennek megfelelően táplálkozni.
Ha testünk megkapja, amire szüksége van, akkor a sóvárgásaink is megszűnnek. Ehhez persze egészséges ételekből kell összeállítanunk az étkezésünket, amelyek tartalmazzák azt a mennyiségű fehérjét, szénhidrátot és zsírt illetve mikortápanyagokat, amelyek számunkra optimálisak. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy azokat milyen formában juttatjuk a szervezetünkbe, mint ahogy az sem, hogy teljes értékű-e a táplálkozásunk, vagyis a megfelelő mennyiségben kapjuk-e a számunkra szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat.
Egyediségünk a kulcs
Mindannyian egyediek vagyunk. Különböznek az arcvonásaink, a bőrünk színe stb. Ezért van az, hogy arcról megismerjük egymást, de az ujjlenyomataink is különböznek, mint ahogy a szerveink sem egyformák. Erről szól Roger Williams Biochemical Individuality (1956) című könyve, amelyik részletesen bemutatja, mennyire különbözőek vagyunk nem csak a testfelépítésünk, hanem, szerveink alakja és enzimműködéseink különbözősége alapján is. Ha elkezdünk ,,befelé” ásni szervezetünkbe, kiderül, hogy a sejtjeink is mások. Az enzimeink és hormonjaink aránya eltérő, ennek megfelelően az anyagcseréje is mindenkinek egy kicsit más Ezért nem lehet sablont ráhúzni senkire sem, ebből következően nem létezik univerzális fogyókúra vagy étrend sem. Lucretius mondása: ,,Az egyik ember étke, a másik ember mérge” tökéletesen tükrözi ezt, de tudjuk, hogy a kínai orvoslás — amely az ember energetikai felépítése alapján tipizál –, sem csak azt kutatja, hol és mi fáj, hanem azt is, hogyan fáj, mi csillapítja jobban a fájdalmat, a meleg vagy a hideg, és vajon milyen érzelmi hatás okozta magát a betegséget. Az indiai ajurvéda szintén tipizál. Talán a nyugati medicinában a homeopátia áll a legközelebb ehhez a látásmódhoz.
Az anyagcseretípusok
Ha megnézzük, hogy az emberek hogyan reagálnak a különböző mértékű fehérje, zsír és szénhidrát bevitelre, azonnal láthatjuk a különbözőségeket, ugyanis vannak, akik magas szénhidrát és alacsonyabb fehérje-, illetve zsírigényűek, ők a szénhidrát típusúak csoportját alkotják. Másoknak magasabb a fehérje- és zsírigényük, ők a fehérje-zsír típusúak, a kettő közti átmenet kategóriájába pedig a kevert típusúak tartoznak. Persze nem lehet éles határvonalat húzni az egyes típusok között, inkább úgy érdemes elképzelni, mint egy skálát, amelyen mindenki elfoglalja a saját helyét. Hozzá kell tennem, hogy még ez is bármikor megváltozhat, az éppen aktuális pszichés állapottól, és bizonyos mértékig a külső körülményektől függően. Az anyagcsere típusokat a táplálékok égetésének sebessége és idegrendszeri működéseink eltérő volta határozza meg.
Hogyan jellemezhetjük a szénhidrát típust?
Ha visszamegyünk az időben egy-két millió évet Afrika környékére, az őserdőbe, ahol az első ember megjelent, ahol hozzájutott a zöldségekhez, gyümölcsökhöz, magvakhoz, apróbb rovarokhoz, a vízparton a halakhoz, akkor azt látjuk, hogy az ő tápláléka állandóan rendelkezésre állt. A trópusi éghajlaton élő emberek táplálkozására a mai napig jellemző a magas szénhidrát tartalmú étkezés, ami olyanoknak előnyös, akik meleg környezetben, aktív életmódot folytatnak, és nincs szükségük fokozott raktározásra.
Az ilyen embereknek lassú az emésztésük és anyagcseréjük, emiatt nem tudnak nagy mennyiségű állati fehérjét feldolgozni, ami túlságosan megterheli a szervezetüket. A zöldségek, gyümölcsök, szénhidrátok ellenben gyorsan lebomlanak, ezért akár három-négyóránként megéheznek, emiatt újra étkeznek. Az őseiknek sem kellett sokat enniük, bármikor hozzáférhettek a táplálékhoz, akár óránként letéphették a fáról a gyümölcsöt, kifoghatták a halat a tengerből, és megehették.
Hogyan jellemezhetjük a fehérje-zsír típust?
A fehérje-zsír típust kisarkítva leginkább az eszkimókhoz hasonlíthatjuk, mivel gyors az anyagcseréjük, képesek feldolgozni a hihetetlen mennyiségű fókazsírt, vagy bálnát, jegesmedvét, amit találtak, de lehet, hogy utána két napig nem esznek. Mivel gyorsan feldolgozzák az elfogyasztott táplálékot, kirobbanó energiát nyernek belőle, sőt elraktározzák, és bármikor hasznosíthatják, amikor szükségük van rá. Az elmondottakból következik, hogy más-más a két típus enzimrendszere.
Mi történik, ha a trópusi típus olyan táplálékot fogyaszt, mint az eszkimó?
Ilyenkor a szénhidrát típus feltehetően két napig fel sem tudna kelni, míg az eszkimót a vegetáriánus diéta nem elégítené ki, éhes maradna tőle. Eszembe jut egy érdekesség ezzel kapcsolatban: az óriáspanda tipikus példája annak, mi történik, ha nem a magának megfelelő táplálékot fogyasztja valaki. A panda ugyanis eredendően ragadozó, vagyis hússal, hallal és némi zöldséggel kellene táplálkoznia, ezzel szemben bambuszt eszik. Ennek csupán az egyhatodát képes megemészteni, mivel ragadozó, ráadásul nincsenek cellulózbontó enzimjei, úgyhogy 10-12 órát táplálkozik naponta. Azért eszik folyamatosan, hogy energiához jusson, mert a gyors anyagcsere miatt egyből feldolgozza, amit megevett. Teste energiaigénye miatt megfelelő raktárakkal kell rendelkeznie, hogy szükség esetén mozgósíthassa azokat. Kizárólag a kétéves bambusz hajtását fogyasztja, aminek magas a fehérje tartalma, ezért állandóan vándorolnia kell, mert gyorsan feléli az egy területen lévő termést. Mindezek miatt takarékoskodik saját és pandatársa erejével is, úgyhogy nem küzdenek. Az egymás közti versenyt úgy döntik el, hogy odacammognak egy fához, a mellső lábukra állnak, és az győz, aki magasabban vizeli le a fa törzsét.
Ha megnézzük a szumó birkózókat, vannak közöttük hihetetlenül kövérek, akiken remeg a nagy hájtömeg, míg mások roppant izmosak, és egyáltalán nem visszataszítóak. Talán a köztük mutatkozó különbség is az említett két típus eltérő adottságaiból következik hasonlóan a barnamedvékhez, akik roppant izmosak, míg a panda látszólag egy zsírpacni. Szegény pára környezetében ugyanis nincsenek olyan állatok, amelyekkel ő táplálkozik, ezért marad számára a kétéves bambuszcserje pepecselős fogyasztása. Ő tipikusan az az állat, amelyik kénytelen volt összes fizikai valójával és viselkedésével alkalmazkodni a környezetéhez. Ezekből a példákból kiderül, hogy a világ egyik részén egészségesnek tartott étrend miért nem egészséges a másik részén. A bantu négerekről tudjuk, hogy alacsony zsírtartalmú ételeket fogyasztanak, „ebből következően” igen ritka köztük a szív-, és érrendszeri megbetegedés. Amikor erre felfigyeltek a civilizált utazók, elkezdték hirdetni, hogy ez a megoldás: zsírszegényen kell táplálkozni.
Elmondhatjuk, hogy az írek, a skótok, a walesiek mindig is zsíros halakon éltek, tehát nekik egyáltalán nem lenne megfelelő, ha a bantu négerek étkezési szokásait követnék. Ráadásul a halolajak omega-3 tartalma, védte őket az éghajlatukon ma jellemző depressziótól, illetve számos gyulladásos, vagy keringési zavartól. A bantuk viszont a kellő omega-3 zsírsav-mennyiséget beviszik az általuk gyakrabban fogyasztott magvakból. Összefoglalva: különböző népcsoportokat találunk a világban, amelyek egymástól eltérő módon étkeznek ugyan, mégis a számukra legmegfelelőbb ételeket fogyasztják. Ám vannak szokások, amelyekre érdemes másoknak is felfigyelni. A tökmag jótékony hatására például az alapján figyeltek fel, hogy létezik Írországban egy terület, ahol régóta rengeteg tököt, tökmagot fogyasztanak, és észrevették, hogy ezen a területen prosztata megbetegedés szinte egyáltalán nem fordul elő, elkezdték kutatni az okát, és felfedezték az összefüggést a tökmag és a prosztata között, így indult világjáró hódító útjára a tökmagolaj divatja. Ezt csak azért szúrtam be, hogy láthassuk, az a mondás sem állja meg a helyét, hogy ami távolról jön, az nem jó nekünk.
A nyugati civilizációt, amelyben jelenleg élünk, nagy olvasztó edényhez hasonlíthatjuk, ahol az eszkimók és bantu négerek keverékének számtalan egyede megtalálható, hiszen a népvándorlások és keveredések következtében nagy genetikai változatosság jellemzi az itt lakókat.
Mindössze 12 ezer évesek azok a leletek, amelyek a vándorlásokról tanúskodnak, azóta mást sem teszünk, mint alkalmazkodunk a környezetünkhöz akár genetikailag is, de inkább más módokon. Ha valaki a gyökereit szeretné felgöngyölíteni, lehetetlenre vállalkozik, és nem jut célba, ha arra a kérdésre keresi a választ, mivel is táplálkoztak az ősei. Azt viszont megtudhatjuk, hogy valaki milyen konkrét reakciókat ad a táplálékokra. Tudjuk, hogy az izolált kultúrákban — amelyek sajnos kevés helyen maradtak valóban érintetlenek –, ahol természetesen táplálkoznak, nem fordulnak elő azok a civilizációs betegségek, amelyekkel mi nap mint nap küzdünk. A mi körülményeink között az étkezés komoly betegségforrás. Azok az izolált kultúrák viszont, amelyeket említettem, mind más módon étkeznek, ám nem ugyanattól egészségesek.
Ez azt jelenti, hogy nincs egységesen jó étrend, amelyik mindenkinek egyformán megfelelne.
Vagyis nem ehetünk zsírszegény ételeket csakis azért, mert létezik egy népcsoport, amelyiknél emiatt nem fordulnak elő betegségek, azaz annak tökéletesen megfelel. Amikor az ideális étrendet szeretnénk összeállítani valaki számára, nem csak a környezeti tényezőkre kell tekintettel lennünk, az öröklés ugyanis legalább akkora szerepet játszik ebben a kérdésben, nem beszélve a specifikus tápanyaghiányokról, a toxinokról, amelyek különböző módon bekerülnek a szervezetünkbe, valamint a bennünket érő stresszről, no meg a lelki tényezőkről. Mindezekből következik, hogy különböző típusú emberek különböző étrendet igényelnek.
A közös pont
1930-ban Dr Weston Price fogorvos elgondolkozott azon, miért van annyi lyukas fog, ínysorvadás, rossz emésztés stb., miközben a világ fejletlenebb részein nemigen ismertek ezek a betegségek. Személyes utazásba és kutatásba fogott. 14 saját kultúrájában élő törzset látogatott meg, beleértve a svájci Alpok őslakosait, az eszkimókat, amerikai indiánokat, polizézeket, aborigineseket stb…
A fenti tényeket ő is megfigyelte, de arra is felhívják megfigyelései a figyelmet, hogy volt közös az összes megfigyelt csoport életmódi szokásaiban.
Nevezetesen:
- Saját környezetükben éltek évszázadok óta
- Kevés édességet ettek (még természeteset is)
- Főként nyers, feldolgozatlan élelmiszerek alkották táplálékukat. Nem fogyasztottak agyon feldolgozott, finomított élelmiszereket
- Jellemző volt mindegyikükre a rendszeres testmozgás
- Mindegyikük folytatott időszakos böjtöt