„Allergiás vagyok erre az emberre! Ha már meglátom, kiütést kapok tőle.” –fakadt ki nemrégen egy barátnőm, pedig nem is volt allergiaszezon.
Sokan ismerjük ezt a jelenséget, és ha nem merjük kimondani hangosan, hát dúlunk-fúlunk magunkban, mikor valaki – ne adj’ isten saját családtagunk – viselkedésére elfog bennünket ez a „viszkető”, idegesítő érzés.
Dr. Gulyás cikkében pontosan megismerhettük az allergia biológiai hátterét. Nézzük most kicsit részletesebben azt a helyzetet, amikor például nem egy étel elfogyasztása okozza a „kiütéseket”.
Gondolom Olvasóink között is vannak olyanok, akikben egy bizonyos munkatárs, vagy netán a főnök modora, beszédstílusa, hangszíne vált ki „allergiás” tüneteket. Ha megkérdezünk másokat, rájuk is ilyen hatással van-e az illető, gyakran ellentétes véleményt hallunk és nem értjük vajon miért pont mi reagálunk ilyen hevesen egy mások által teljesen „normálisnak” tartott jelenségre?
Nézzünk néhány példát, hogyan szoktuk hárítani az ilyen helyzeteket?
1. Támadásba lendülünk, és bátran tudtára adjuk az allergiát kiváltó személynek, hogy zavar a modora – újabb halálos ellenséget szerezvén magunknak.
2. Pókerarcot vágunk az amúgy bicskanyitogató modorra és elfojtjuk magunkban a kellemetlen érzést.
3. Megpróbáljuk kikerülni a közvetlen találkozást vele – felvállalva a konfliktuskerülőknek járó „gyáva” bélyeget.
Minden esetben stresszhelyzetbe kerülünk.
Mit lehet még tenni?
Váltsunk nézőpontot! Koncentráljunk saját reakcióinkra! Figyeljük meg, mi az, ami számunkra elfogadhatatlan a másik személyiségében? Milyen érzelmeket vált ki belőlünk? – haragot, dühöt, ellenszenvet? És vajon miért? Mire gondolunk ilyen helyzetekben? Milyen fiziológiás tünetek kísérik az irritációt testünkben?
És ha legközelebb elkerülhetetlen lesz a kommunikáció az „allergénnel”, akkor mi változtassunk a viselkedésünkön, a testbeszédünkön. Váltsunk például hangszínt, beszédtempót, stb. Ha nehezünkre esik is, próbáljunk megértéssel fordulni a másik viselkedésével szemben. Hamarosan tapasztalni fogjuk „allergénünk” visszajelzését, mert kimondatlanul is változtatni fog a kommunikációján!
Ez csak egy példa a sok közül és nem gyógyír minden esetre. De általános érvényű az, hogy konfliktusos helyzetben legeredményesebb és legegészségesebb az a viselkedés, amikor a bűnbakot nem a másikban keressük, hanem önvizsgálatot végezve személyiségünk mélyebb rétegeiben keresgélünk a kiváltó okok után. Ez hozza meg az igazi „gyógyulást”!
Várom a kedves Olvasók észrevételeit! Önök kire, mire allergiások? Milyen stratégiával előzik meg illetve védekeznek ellene?
Mészáros Ildikó