Amikor valamit szeretnénk elérni, megkapni, akkor általában azzal kapcsolatban van egy görcs bennünk.
És pont ez a görcs fog minket megakadályozni abban, hogy megvalósuljon a vágyunk.
A célunkért erőteljesen küzdünk és csalódottak vagyunk, hogy nem látjuk az eredményt.
Ilyenkor a körülöttünk lévő emberek mondják: “Engedd el. Ne görcsölj!”. Ebben igazuk van. De mi feltehetjük jogosan a kérdést: “Még is hogyan?”
Amikor az ember küzd valamiért, azt általában a hiány állapotából, nehézkesen, nem sok örömmel teszi. Teszi, mert kell. De a “kell”-en van a hagsúly. Ha már valamit “kell” csinálni, azt erőltetjük. Amikor az erőlködés állapotában vagyunk hosszasan, az egyfajta ellenállást eredményez bennünk. Ha ellenállásban vagyunk, akkor a vágyott cél jó messzire elkerül bennünket. Hiszen tudjuk a hasonló, hasonlót vonz.
És itt a lényeg. Ha valamit szeretnénk elérni, mielőtt bármit teszünk, hozzuk magunkat egy örömtelibb állapotba. A legjobb erre, ha már korán reggel a napunk így indul. Keljünk kicsit korábban és a reggeli teánk, vagy kávénk élvezetes szürcsölése mellett, csak legyünk, létezzünk és gondoljuk át milyen sok dologért lehetünk hálásak. Ne kapkodjunk, engedjük meg magunknak a nyugalmat, az örömöt. Ebben a pillanatban felemeljük magunkat egy sokkal magasabb tudatállapotba, ahol az ellenállás megszűnik. Ebből az állapotból indítsuk el a napi teendőinket. Természetesen, ha ezt napi többször is meg tudjuk tenni, annál jobb.
Egy pár nap gyakorlás után észre fogjuk venni, hogy egyszerűbben mennek dolgaink, több mosolyt, bónusz, elismerést kapunk. Pedig igazából nem vártuk el, nem is tettünk érte különösebben semmit. Csak élveztük az életet és megengedtük azt, hogy magának a létezésünknek örüljünk.
Minél többször megengedjük magunknak ezt a magas tudatállapotot, annál több spontán ajándékot fogunk kapni az élettől.
Csupán csak attól, hogy a megengedés állapotában időzünk.